A Magyar Országos Közjegyzői Kamara idén is megszervezi polgári jogi jogesetmegoldó versenyét!

A jelentkezés feltételei és módja:

  1. A versenyen bármelyik magyarországi székhelyű egyetem állam- és jogtudományi karának jogász szakos egyetemi hallgatója részt vehet, aki jogi tanulmányai során legalább 4 lezárt félévet igazol.
  2. Jelentkezni a hallgató oktatási intézményének polgári eljárásjogi tanszékére leadott, alábbi linken található jelentkezési lap kitöltött és aláírt példányával lehet azzal, hogy a jelentkezési lapokat az oktatási intézmény 2024. április 5. napjáig küldje meg „MOKK Jogesetmegoldó Verseny” tárgymegjelöléssel a jogi@kamara.mokk.hu e-mail címre.

A verseny fővédnöke:

dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter

Versenyszabályok:

  1. A versenyzők a verseny alkalmával kézhez kapnak egy polgári jogi fiktív jogesetet.
  2. A felkészülésre a versenyzőknek 60 perc áll rendelkezésre, melynek során megengedett a verseny szervezői által biztosított jogszabályok használata.
  3. A felkészülést követően a versenyzőknek szakmai zsűri előtt kell prezentálniuk a jogesetet, illetve álláspontjukat szóban megvédeni, akár ellenérdekű fél tekintetében, illetve opponálása mellett.

Értékelés és díjazás:

  1. A versenyen résztvevők a kapott jogesettel kapcsolatban feltett kérdések alapján adnak számot tudásukról, érvelési képességükről, valamint látókörük mértékéről és jogi logikai készségükről.
  2. A jogesetmegoldásokat szakmai zsűri bírálja el.
  3. A verseny fődíja a Magyar Országos Közjegyzői Kamara ösztöndíja. A fődíj mellett a II. és III. helyezetteket további értékes tárgynyereményekkel jutalmazzuk, illetve különdíjak kiosztására is sor kerülhet.
  4. Az eredményhirdetésre és díjkiosztóra a versenyt követően kerül sor.

További információért kérjük, érdeklődjenek a Polgári Jogi Tanszékeken.

Időpont és helyszín:

Helyszín: Közjegyzők Háza (1087 Budapest, Stróbl Alajos utca 3/b.)

Időpont: 2024. április 24. 10.00 óra

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elérhetőségei A Területi Közjegyzői Kamara elérhetőségei MOKK Közjegyzői Levéltár
© 2023 Magyar Országos Közjegyzői Kamara MOKK.HU Minden jog fenntartva.
Skip to content